Általános szerződési feltételek 

 Az Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazzák Kondráth Valéria ev. mint szolgáltató (Szolgáltató) által üzemeltetett https://www.lelekbarsony.hu/ (a továbbiakban: Weboldal) használatára vonatkozó feltételeket, a Weboldalon közzétett szolgáltatást igénybe venni kívánó fogyasztó (a továbbiakban: Vásárló) jogait és kötelezettségeit.

Tisztelettel kérjük, figyelmesen olvassa el az alábbi tájékoztatót, amelyben részletesen tájékoztatjuk Weboldalunk látogatóit jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről, valamint az általunk követett, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő elveiről és gyakorlatáról. Ugyanakkor, jelen tájékoztató célja annak biztosítása, hogy a Szolgáltató megfeleljen a vásárlók tájékoztatásával kapcsolatos hatályos jogszabályoknak. Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve.

Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre (nem minősül írásba foglalt szerződésnek, azt a Szolgáltató nem iktatja), magatartási kódexre nem utal. A Weboldal használatával Ön, mint vásárló (a továbbiakban: Vásárló) elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglalt rendelkezéseket, tudomásul veszi és elfogadja az alábbiakat.

Az ÁSZF elérhető és letölthető az alábbi linkről: https://www.lelekbarsony.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek/

Szolgáltató adatai:

A szolgáltató neve: Kondráth Valéria ev.

A szolgáltató székhelye (3412 Bogács Pást u.4): .

Nyilvántartási szám: 52436617

Adószáma: 76656149-1-30

A szerződés nyelve: magyar

A szolgáltató elérhetősége:

Honlap: www.lelekbarsony.hu

E-mail: valeriakondrath@gmail.com

Telefonszáma: +36 20 2360661

Postacíme: 3411 Szomolya Szent László u.25

Weboldal üzemeltetője:

Webnode AG, azonosító CH - 170.3.036.124-0, székhely Gartenstrasse 3, 6304, Zug, Switzerland, kapcsolati e-mail: support@webnode.com.

  • Alapvető rendelkezések

1.1. Jelen ÁSZF 2020.07.01. napján lép hatályba és visszavonásáig, illetőleg következő módosításáig érvényes.

1.2. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy egyoldalúan, bármikor, bármilyen változtatást, javítást hajtson végre az ÁSZF-en, illetve a Weboldalon, előzetes figyelmeztetés nélkül. Az új, módosított ÁSZF akkor lép hatályba, amikor azt a Szolgáltató a www.lelekbarsony.hu oldalon közzéteszi. Az ÁSZF lényeges módosítása esetén a Szolgáltató a hatálybalépést megelőző 30 (harminc) nappal a www.lelekbarsony oldalon tájékoztatást tesz közzé az ÁSZF módosításáról. A tájékoztatás tartalmazza a pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire, a módosítás hatályba lépésének időpontját, valamint a módosított ÁSZF elérhetőségét. A Vásárló a módosított ÁSZF-et a módosítás hatálybalépését követő megrendelés során fogadja el.

  • Megrendelés

2.1. A Vásárló a Weboldalon regisztráció nélkül rendelheti meg és fizetheti ki (vásárlás) az általa igényelt szolgáltatást.

2.2. A Vásárló a weboldalon történő vásárlásakor elfogadja jelen ÁSZF-t és lehetősége nyílik a weboldalon közzétett Adatkezelési tájékoztató feltételeit megismerésére.

2.3. A Vásárló a vásárlás során köteles a saját, valós adatait (teljes név (családi név és keresztnév), megszólítási név, számlázási adatok (számlázási név, cím), e-mail cím, telefonszám) megadni. Szolgáltató kizárja felelősségét, amennyiben a Vásárló más nevében, más személy adataival veszi igénybe szolgáltatásait.

2.4. A Szolgáltatót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.

  • Megvásárolható szolgáltatások köre

3.1. Szolgáltató a Weboldalon folyamatosan megjeleníti az igénybe vehető (megvásárolható) szolgáltatások körét, megnevezését jellegét, azok pontos leírását és árát. Az árak magyar forintban értendők és tartalmazzák a vonatkozó jogszabályokban előírt általános forgalmi adót (ÁFÁ-t). A Szolgáltató magyar forinton kívül más fizetőeszközt (pl.eurot) nem fogad el.

3.2. A Vásárló által megrendelt szolgáltatások igénybe vételére vonatkozó jogosultságról történő értesítés e-mail-en keresztül történik, ezért a Szolgáltató szállítási költséget nem számít fel

3.3. Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akcióról és annak pontos időtartamáról.

  • Rendelés menete

4.1. A Weboldalon történő megrendelésre minden nap 0-24 óra között van lehetőség. A vásárló egy vásárlás során egy szolgáltatást tud megrendelni és kifizetni.

4.2. . A honlapon közölt információk nem minősülnek az Eladó részéről szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatnak. A jelen ÁSZF hatálya alá tartozó megrendelések esetén a Vásárló minősül ajánlattevőnek.

4.3. Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a szolgáltatásra jelentkezés nem lehetséges (pl. létszámkorlát), köteles erről Felhasználót haladéktalanul tájékoztatni, valamint Felhasználó által fizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb harminc napon belül visszatéríteni. E kötelezettség teljesítése Szolgáltatót nem mentesíti szerződésszegése egyéb következményei alól.

4.4. A Weboldalon megrendelt szolgáltatás díjának kifizetése átutalással történik. A sikeres fizetésről és a vásárolt szolgáltatás részleteiről átutalásos fizetés esetén az összeg beérkezését követően, de legkésőbb a következő munkanapon számlát kap és e-mail-es visszaigazolást a Vásárló által megadott e-mail címre. A Szolgáltató által küldött visszaigazoló email Vásárlóhoz történő megérkezésével a szerződés létrejön és egyúttal Vásárló a megrendelt szolgáltatás igénybe vételére jogosító tájékoztatást megkapja. A Szolgáltató kizárja a visszaigazolásért való felelősségét, ha a visszaigazolás azért nem érkezik meg időben, mert Vásárló rossz e-mail címet adott meg regisztrációja során, vagy a fiókjához tartozó tárhely telítettsége, vagy egyéb, a Szolgáltatótól független ok, vagy körülmény miatt a Vásárló nem tud üzenetet fogadni, illetve a Szolgáltató nem tud üzenetet küldeni.

4.5. A szolgáltatás igénybe vételének lemondása, meg sem kezdése, félbeszakítása esetén - bármilyen indokkal is történik az bármely szolgáltatás tekintetében - a Vásárló által megfizetett díj visszafizetését Szolgáltató nem vállalja. Ilyen esetekben a Vásárló felelőssége, hogy maga helyett valakinek átadja a szolgáltatás igénybe vételének lehetőségét előzetes egyeztetés szerint, maximum a program előtt egy héttel. Külön kérésre, egyedi elbírálás alapján, egy alkalommal lehetőség van a már befizetett összeg 50%-ának egy másik, a Szolgáltató által a befizetést követő 6 hónapon belül nyújtott szolgáltatásra való átcsoportosítására.

4.6. Amennyiben a szolgáltatás Szervező akadályoztatása miatt nem teljesül, úgy a befizetett díj a Résztvevőnek maradéktalanul visszajár vagy 100%-ban egy másik szolgáltatásra átcsoportosítható.

4.7. Vásárló tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás igénybe vételével kapcsolatban részéről szerződésszegésnek minősül és a szolgáltatás teljesítését Szolgáltató részben vagy egészben megtagadhatja, ha:

  • a) magatartásával megsérti vagy akadályozza a szolgáltatás nyújtását,
  • b) a szolgáltatás igénybe vételére ittasan vagy egyéb tudatmódosító vagy pszichoaktív szer befolyása alatt érkezik, vagy
  • c) más módon akadályozza Szolgáltatót a szolgáltatás megfelelő színvonalon való nyújtásában.

Vásárló részéről történő szerződésszegés esetében Szervezővel szemben semmiféle anyagi igényt (díjvisszatérítés) nem támaszthat.

  • Panaszkezelés és egyéb jogérvényesítő lehetőségek

A Vásárló a szolgáltatással vagy a Szolgáltató tevékenységével kapcsolatos fogyasztói kifogásait írásban, szóban, telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt módon az alábbi elérhetőségeken terjesztheti elő Kondráth Valéria cím: 3411 Szomolya szent László u.25..

tel.: +36 20 2360661, e-mail: valeriakondrath@gmail.com. A Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, amelyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőriz. A Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Vásárlónak legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. A telefonon, vagy más hírközlési eszköz segítségével rögzített panaszt a Szolgáltató egyedi azonosítóval látja el, mely a későbbiekben egyszerűsíti a panasz visszakeresését. A Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja, azaz ezen határidőn belül a vásárlói panaszra adott válasz postai továbbítása iránt (feladás) intézkedik. A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató tájékoztatja a Vásárlót az elutasítás indokáról, valamint arról, hogy a Vásárló a panasz jellegétől függően mely hatóság, vagy békéltető testület eljárást kezdeményezheti. Amennyiben a Szolgáltató és a Vásárló között esetlegesen fennálló jogvita a Szolgáltatóval folytatott tárgyalások során nem rendeződik, a Vásárló bírósági eljárást kezdeményezhet, továbbá - amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül - fogyasztói jogvita esetén az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a Vásárló számára: Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál, Békéltető testület eljárásának kezdeményezése. Az egyes megyékben található békéltető testületek elérhetőségeit itt megtekintheti: https://www.bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek. Amennyiben a Vásárló, mint fogyasztó nem fordult békéltető testülethez, vagy az eljárás nem vezetett eredményre, úgy a fogyasztónak a jogvita rendezése érdekében lehetősége van bírósághoz fordulni. A felek között jelen ÁSZF alapján létrejövő jogviszonyokra és/vagy a felek között kialakuló jogvitákra az irányadó jog a magyar jog. Amennyiben a Vásárló fogyasztónak minősül, úgy a Pp. 26.§ (1) bekezdés alapján a fogyasztóval szemben jelen szerződésből eredő vitás ügyekben a fogyasztó belföldi lakóhelye szerinti bíróság kizárólagosan illetékes. Egyéb ügyekben a Szolgáltató székhelye szerinti illetékes és hatáskörrel rendelkező bíróságot kötik ki a felek, mint illetékes bíróságot.

  • Szerzői jogok A Weboldal és annak tartalma szerzői jogi műnek minősül, ezért tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése (többszörözése), újra nyilvánossághoz történő közvetítése, más módon való felhasználása, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni írásos hozzájárulás esetén is csak az adott weboldalra való hivatkozva lehet.
  • Adatkezelési szabályok A weboldal adatkezelési tájékoztatója elérhető a következő oldalon: https://www.lelekbarsony.hu/adatvedelmi-szabalyzat/
  • Elállás joga

Fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szabályozása értelmében a Vásárlónak joga van ahhoz, hogy a Szolgáltatóval kötött Szerződéstől 14 (tizennégy) napon belül indokolás nélkül elálljon. Az elállási határidő a szerződés megkötésének napjától számítódik. A Vásárló elállási jogát erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozatával vagy - választása szerint - a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező elállási nyilatkozatminta felhasználásával gyakorolhatja postai úton vagy e-mail útján : Postai cím : 3411 Szomolya Szent László u 25. vagy a valeriakondrath@gmail.com e-mail címre . A Vásárló határidőben gyakorolja elállási jogát, ha az elállási határidő lejárta előtt elállási nyilatkozatát a Szolgáltatóhoz eljuttatja. Ha a Vásárló a Szerződéstől eláll, a Szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az elállási nyilatkozat kézhezvételétől számított 14 (tizennégy) napon belül visszatéríti a Vásárló által teljesített ellenszolgáltatást. A Szolgáltató a visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz. A Vásárló kifejezett beleegyezése alapján a Szolgáltató a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a Vásárlót e fizetési mód alkalmazásából adódóan semmilyen többletköltség nem terheli.

  • Vegyes rendelkezések

9.1. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekre, valamint értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

9.2. Jelen ÁSZF alkalmazásában fogyasztónak az a 18. életévét betöltött természetes személy minősül, aki a Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja szerint szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el.

9.3. Szolgáltató és a Vásárló vitás ügyeiket elsősorban békés úton próbálják rendezni. Ha a jelen Szabályzat bármely része érvénytelenné, jogellenessé vagy érvényesíthetetlenné válik, az a fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

9.4. Kondráth Valéria ev. a weboldala működése során esetlegesen, bármely okból felmerülő szoftverhibákért felelősséget nem vállal. Hiba esetén a Szolgáltató kéri Vásárlóit, hogy a hiba lehető legrövidebb időn belüli elhárítása, illetve a szükséges intézkedések megtétele érdekében szíveskedjenek tájékoztatni az Szolgáltatót az 5. pontban megadott elérhetőségek valamelyikén.

Az alábbi Adatkezelési Tájékoztató célja, hogy Kondráth Valéria ev. (székhelye: 3412 Bogács, Pást u. 4. .nyilvántartási száma:52436617 adószáma: 76656149-1-30) ismertesse Önnel a weboldalai működtetésével, egyes programjaival, konzultációkkal, egyéb szolgáltatásaival és a hírlevelek küldésével kapcsolatban kifejtett adatkezelési műveleteit az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Általános Adatvédelmi Rendelet - General Data Protection Regulation (GDPR)) előírásainak és a hatályos Magyar jogszabályokban foglaltaknak megfelelve

A weboldalak működéséhez, a szolgáltatások nyújtásához és a hírlevelek küldéséhez tapadó adatkezelések tekintetében a Kondráth Valéria ev. adatkezelőnek minősül (továbbiakban: Adatkezelő). Adatkezelő elérhetősége: valeriakondrath@gmail.com

Adatkezelő adatkezelési folyamatai során betartja a hatályos jogszabályok előírásait és adatkezelési gyakorlata kialakításakor maradéktalanul tiszteletben tartja a magánszemélyek alapvető jogainak és magánszférájának védelmét, kiemelt figyelemmel az Általános Adatvédelmi Rendelet előírásaira.

Általános rendelkezések

. A www.lelekbarsony.hu weboldalon feltüntetett programokra, szolgáltatásokra való jelentkezéshez és a programokon való részvételhez kapcsolódó adatkezelés

Adatkezelő különböző programokat, szolgáltatásokat, egyéni konzultációkra való jelentkezés lehetőségét biztosítja a www.lelekbarsony.hu weboldalon keresztül az érdeklődők számára. A jelentkezés és az ÁSZF elfogadását követően az érdeklődő magánszemélyek (felhasználó) jogosultak a programokon, konzultáción való részvételre, az egyéb szolgáltatások igénybe vételére. (adatkezelés célja)

Az adatkezelési cél elérése érdekében Adatkezelő az Ön következő adatait használja fel:

  • a programokra való jelentkezéshez és kapcsolattartáshoz szükséges, a felhasználó által jelentkezéskor megadott adatok: név, megszólítás, e-mail, telefonszám, lakcím, számlázási adatok, fizetés módja, a jelentkezés dátuma,
  • egyéni konzultációra való jelentkezéskor a felhasználó által megadott adatok: név, e-mail, megszólítás, telefonszám, személyes üzenet;
  • egyéb, felhasználó által a weboldalon keresztül (kapcsolat menü) vagy egyéb módon (pl. e-mailben) megadott adatok: név, e-mail, megszólítás, személyes üzenet;
  • a programot követően önkéntesen megadott véleményben szereplő adatok.

Az a - b) pontokban megjelölt adatok tekintetében az adatkezelés az Önnel a szolgáltatás nyújtásának részleteit tartalmazó szerződés (Általános Szerződési Feltételek - ÁSZF) megkötése és az abban foglaltak teljesítése érdekében kezeljük a Rendelet 6. § 1) b) pontja alapján. A szerződés megkötése az ÁSZF-nek a jelentkezési folyamatban Ön által tett elfogadásával történik. Az a) pont szerinti adatait a program lebonyolítását követő év végén, míg az egyéni konzultáció esetében (b) pont) kezelt adatait a konzultáció évének végén töröljük.

A c) -d) pontban megjelölt adatkörök esetében az adatkezelés az Ön hozzájárulásán (Rendelet 6. § 1) a) pont) alapul, amelyet a kapcsolatfelvételkor vagy véleményének e-mail-es megküldésével adott meg. A kapcsolatfelvétel során megadott adatokat az Ön kérésének, megkeresésének elintézést követő év végén töröljük. Az Ön véleményét tartalmazó e-mail (d) pont) tartalmának feldolgozását követően Adatkezelő a véleményt anonim módon teszi közzé weboldalán, míg az e-mailt haladéktalanul törli.

Amennyiben adatait nem adja meg, a jelentkezést, részvételt, konzultációt, kapcsolatfelvételt nem tudjuk az Ön számára nyújtani. A jelentkezéshez kapcsolódó adatokat kizárólag akkor továbbítjuk az adott program, szolgáltatás lebonyolításába bevont más szolgáltató számára (pl. szálláshely) számára, ha ez feltétlenül szükséges.

2. Hírlevél feliratkozás és hírlevelek küldése

Adatkezelő lehetőséget biztosít arra, hogy magánszemély érdeklők feliratkozzanak hírlevelére a "Feliratkozom a hírlevélre" funkció igénybevételével. A feliratkozási lehetőség minden esetben tartalmaz tájékoztatást az adatkezelés legfontosabb jellemzőiről.

Az Adatkezelő által az Ön számára biztosított hírlevelek hasznos, érdekes, értékes információkat, programajánlókat tartalmaznak. A hírlevelek tartalmának személyre szóló célzása nem történik. A hírlevelek kiküldése érdekében adatkezelő kizárólag a jogszabály (Reklám törvény 6. §) által előírt adatokat kezeli: név, e-mail cím, feliratkozás időpontja.

Adatait kizárólag abból a célból használjuk fel, hogy hírlevelünket eljuttassuk az Ön részére. Adatkezelő más adatkezelő részére a kezelt adatokat nem adja át.

Az adatkezelés az Ön által megadott önkéntesen megadott hozzájáruláson alapul (az adatkezelés jogalapja), amely feljogosít minket arra, hogy hírleveleket küldjünk. Hozzájárulásának visszavonása vagy a hírlevélben rendelkezésre álló lemondás funkció használata esetén adatait haladéktalanul töröljük (adatkezelés tartama).

és azt követően kétévente felülvizsgáljuk adataink pontosságát és az inaktívvá vált (pl. egyetlen hírlevelünket sem nyitotta meg) vagy nem működő (hírlevelek visszapattannak) e-mail címeket - lemondás hiányában is - töröljük.

3. Adatbiztonságra vonatkozó rendelkezések

Számunkra fontos az Ön személyes és üzleti adatainak biztonsága. Ennek érdekében az Adatkezelő által folytatott adatkezelések során adatokat csak titkosított csatornán keresztül kér be Öntől, minden adatforgalom és kommunikáció titkosított csatornán keresztül történik. Az átadott adatokat Adatkezelő titkosítva tárolja, így gondoskodva arról, hogy esetleges biztonsági incidens kockázatát a minimálisra legyen. Csak olyan adat bekérése történik, ami ahhoz kell, hogy az adatkezelési célokat Adatkezelő megvalósíthassa.

Adatkezelő a kezelt adatokat Webnode AG, azonosító CH - 170.3.036.124-0, székhely Gartenstrasse 3, 6304, Zug, Switzerland, kapcsolati e-mail: support@webnode.com.

4. Az Önt megillető jogok

Tájékoztatjuk, hogy jogszabály alapján a valeriakondrath@gmail.com email-címen érvényesítheti az Önt megillető jogokat, amely alapján - a jogszabályban megjelölt keretek között:

  • hozzáférést kérhet az Önről kezelt személyes adatokhoz, illetve másolatukhoz; (15. cikk)
  • tájékoztatást kérhet az adatkezelés főbb jellemzőit (célja, kezelt adatok köre, bevont adatfeldolgozók, adatkezelés tartam) illetően; (15. cikk)
  • bármikor visszavonhatja hozzájárulását; (7. cikk (3))
  • kérheti az Önre vonatkozó pontatlan személyes adatok indokolatlan késedelem nélkül helyesbítését vagy a hiányos személyes adatok kiegészítését; (16. cikk)
  • kérheti az Önre vonatkozó személyes adatok indokolatlan késedelem nélküli törlését (17. cikk), ha
  • a személyes adatokra már nincs szükség a 1. és 2. pontokban megjelölt célokból (szakmai anyagok rendelkezésre bocsátása, hírlevelek küldése);
  • Ön visszavonja a hozzájárulását, és a további adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  • Ön tiltakozik a hírlevelek küldése ellen;
  • adatai kezelése jogellenesen történt;

Nem lehet az adatokat törölni, ha jogi igény előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez szükséges.

  • kérheti az adatok használatának korlátozását (18. cikk), ha:
  • Ön vitatja a személyes adatok pontosságát - ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy ellenőrizzük a személyes adatok pontosságát;
  • az adatkezelés jogellenes, Ön ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  • már nincs szükségünk a személyes adatokra adatkezelés céljából, de Ön igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  • Ön tiltakozott az adatkezelés ellen - ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy jogos indokaink elsőbbséget élveznek-e az Ön jogos indokaival szemben;
  • kérheti azt, hogy az Önre vonatkozó, Ön által megadott adatokat széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja vagy másik adatkezelő számára közvetlenül továbbítsuk (20. cikk);
  • tiltakozhat hírlevelek küldése ellen - a tiltakozást követően e célból adatai nem kezelhetők(21. cikk (2)-(3));
  • tartózkodási helye, munkahelye vagy a vélelmezett jogsértés helye szerinti felügyeleti hatóságnál eljárást kezdeményezhet (77. cikk).

Magyarországon a felügyeleti hatóság a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság. (Budapest, 1125, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c., ügyfelszolgalat@naih.hu)

Jogsérelem esetén lehetősége van továbbá az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szemben peres eljárást indítani az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága, valamint az Ön tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt.

Az Ön megkeresésére tájékoztatás kérése esetén - azonosítást követően - legfeljebb 30 napon belül, a megadott elérhetőségen válaszolunk.

                   ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el